fbpx

BLOG

 – A példamutatás és ezáltal a HR képzések létfontosságú tényezők a vezető magánéletében is 

 

Minden vezető elemi kötelessége, hogy becsületességből, emberségből és jóságból követendő példát mutasson a munkatársainak.

Azonban a példamutatási kötelezettsége nem korlátozódhat kizárólag csak a munkahelyére. A vezetői jó példának ki kell terjednie a magánélet területére is.

Nem mondhatjuk azt, hogy ehhez már semmi köze sincs a munkatársaknak. Igenis van! Ezt leginkább HR képzéseken tanulhatjuk meg. 

Mert nincs annál kiábrándítóbb, amikor egy jó munkatárs külső környezetben találkozik a vezetőjével, és azt egy idegen társsal az oldalán, esetleg ittasan vagy kulturált emberhez méltatlan állapotban látja.

A felszínre került becstelenségeknek vagy a primitív viselkedéseknek komoly PR és HR romboló hatásai vannak, amelyet a HR képzés sem képes már orvosolni. Ezt egyetlen vezető sem engedheti meg magának.

A tisztességes és magukra valamit is adó emberek nagyon is elítélik ezeket.

Az ilyen eseteknek persze hamar híre kél, és a vétkes vezető nagyon gyorsan lejáratja magát a munkatársak előtt.

Ettől kezdve pedig minden egyes programját fenntartásokkal fogadják majd, és az utasításait csak kelletlenül vagy már egyáltalán nem is teljesítik.

Az emberek sohasem követnek olyan vezetőket, akiknél jobbnak vagy különbnek tartják magukat.

Ezért a vezetőnek nagyon vigyáznia kell a jó hírére, és minden körülmény ellenére folyamatosan ügyelnie kell arra, hogy a magánéletében és az otthoni környezetében mutatott jó példájával is erősítenie kell a bizalmat közte és a csapata között. Ezért kell megfelelő HR képzéseket választani, ahol felhívják a vezetők és munkatársak figyelmét is ezekre az érzékeny tényezőkre.

Barátsággal,
Laczkó Péter