Stratégiai tervezés edzőtábor

“Egyetlen szél sem kedvez annak a hajónak, amelyik nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart”
Seneca

Gyakran tapasztalni, hogy egy vezető teljesen egyedül érzi magát a cégében, mivel nem kap kellő támogatást a munkatársai részéről. Ez nagyon is valós probléma.

Azonban a munkatársak hibáztatása helyett, érdemes inkább körülnézni egy kicsit a saját házunk táján.

A hazai kis és középvállalkozók többsége nem igazán gondolkodik tudatosan előre, így sohasem készít el egy jól átgondolt, éves üzleti tervet. Emiatt a cégük teljesen véletlenszerűen működik.

Így persze sohasem lesznek képesek teljesen kihasználni a kínálkozó piaci helyzetekben vagy a cég rendelkezésre álló erőforrásaiban rejlő értékes lehetőségeket.

Ha van is valamilyen homályos elképzelésük az előttük álló üzleti évről, ez többnyire csak egy jóslat, egy forgalmi szám, amely jobbára az előző év forgalmának valamilyen kisebb szorzata. Ha valaki bátrabb és bizakodóbb, akkor lehet, hogy valamivel többel szoroz, de ha rosszabbak a gazdasági kilátások, akkor óvatosabban kalkulál.

Pedig az árbevétel mindig valamilyen üzleti tevékenységnek a következménye! Rengeteg mindent meg kell tenni azért, hogy legyen valamennyi árbevételünk.

Csupán az árbevételre tervezni olyan, mintha már az első randevún meg akarnánk kérni egy hölgy kezét.

Felmérésünk alapján a cégvezetők nem azért nem készítenek üzleti tervet, mert nem érzik ennek a hiányát. A legtöbb cégvezető, akit megkérdeztünk, teljes mértékben meg van győződve arról, hogy amennyiben lenne egy konkrét üzleti terve, és ez alapján is működne, akkor sokkal sikeresebb és eredményesebb lenne.

A kis és középvállalatok vezetőinek többsége azért nem készít üzleti tervet, mert valójában nem tudja, hogy hogyan lásson hozzá. És ezt sajnos csak nagyon kevés helyen tanítják.

Bizonyított tény, hogy azok a vállalkozások, ahol a legfelső vezetői szinten rendszeresen készítenek jól átgondolt, éves üzleti terveket, sokkal stabilabban és eredményesebben működnek.

Nem lehet mechanikus működésekkel véletlenekre vagy a szerencsére bízni egy vállalkozás sorsát!

És az embereket sem lehet hibáztatni azért, mert nem követnek és nem támogatnak olyan vezetőket, akiknek nincs elvégezhető, konkrét lépésekre lebontott világos jövőképük.

“Maszatos elképzeléseknek mindig nagy maszatolás az eredménye!”
Laczkó Péter

Mégis, hogyan tudna egy munkatársi csapat támogatni egy olyan vezetőt, aki még önmaga számára sem tudja pontosan megfogalmazni, hogy konkrétan mit akar elérni, és hogyan fogja ezt megvalósítani?

Ezért évente egy alkalommal megrendezzük a Stratégiai tervezés edzőtáborunkat, ahol profi szakmai segítségnyújtás mellett, lehetővé tesszük az ügyfeleink részére, hogy még jó időben el tudják készíteni saját üzleti tervüket.

Az idei évben ezt november 7-10-ig tartjuk.

A mai felerősödött piaci versenyben már egyetlen vállalkozást sem lehet csupán a megérzéseinkre és az ösztöneinkre hagyatkozva vezetni!

Ne bízza a vállalkozását véletlenekre vagy a piaci áramlatokra!

Éljen a felkínált lehetőséggel, és még időben jelentkezzen a Stratégiai tervezés edzőtáborunkra!

Jelentkezése esetén szakképzett munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy személyesen tájékoztassuk a Stratégiai tervezés edzőtáboron való részvétel pontos részleteiről.

Tervezzen meg a segítségünkkel egy nagyon sikeres és eredményes 2020-as üzleti évet!

Személyes törődéssel gondoskodunk arról, hogy az edzőtábor végén briliáns tervekkel és konkrét megvalósítási lépésekkel térjen haza, hogy a 2020-as gazdasági éve az egyik legsikeresebb és legeredményesebb legyen.