Van-e közük a kutyáknak a vállalkozások sikeréhez?

Van-e közük a kutyáknak a vállalkozások sikeréhez?

 

Cégvezetőként nagyon figyelnünk kell arra is, hogy egyfajta egészséges egyensúlyt teremtsünk a munkánk és a magánéletünk között. 

Nagyon fontos a család, és persze az is, hogy kellően odafigyeljünk magunkra is. 

De ha felborul a kényes egyensúly, akkor már nagyon nehéz visszaállítani a helyes arányokat.  

Így amikor a rengeteg munka mellett csak kevés idő jut a pihenésre, akkor nyugodt és tartalmas kikapcsolódásra vágyunk. 

Egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire tudjuk kipihenni magunkat, és mennyire tudunk rehabilitálódni egy nehéz munkanap után.

 

Az én életemben a kutya az egyik olyan társ, aki ezt az időt még értékesebbé és sokkal kellemesebbé teszi. 

Képes arra, hogy apró örömteli gesztusaival bearanyozza és megszínesítse szürke hétköznapjaimat. 

 

Egy nehéz és fárasztó nap után, amikor hazaérek, farok csóválva rohan elém és úgy üdvözöl, annyira örül nekem, hogy majd kiugrik a bőréből. 

Szinte pillanatok alatt képes átfordítani gondolataimat és akármi is történt velem aznap, jópofa gesztusaival bármikor megnevettet.

 

Hogy van-e valami köze a kutyáknak egy vállalkozás sikeréhez, azt döntse el Ön.

De szeretnék megosztani Önnel egy nagyon tanulságos történetet, ami most, egy hete történt meg velünk.

 

A történet címe az lehetne, hogy: A második, második esély.

 

Mindig is voltak kutyáink. Hűségük, feltétel nélküli szeretetük és örök barátságuk egész életünkben elkísér. 

Sajnos sokkal rövidebb ideig élnek, így elvesztésük fájdalma is örökre velünk marad. Emléküket, a velük töltött csodálatos pillanatokat sohasem feledjük, hiszen kitörölhetetlen nyomot hagynak életünkben.

 

Az egyik felejthetetlen barátom egy Buch nevű fantasztikus labrador volt. 

Tarantino “Ponyvaregény” című filmjének, Bruce Willis által alakított hőse után kapta a nevét. Esküszöm, hogy hasonlított rá. 

Tizenöt évig volt velünk. Bárhová is mentünk, mindenhová vittük magunkkal. 

Emlékszem, egyszer a Tiszán barangoltunk egy kis horgászladikkal. 

A part mellett Buch könnyelműen ügy döntött, hogy kiugrik a csónakból. Naivan azt hitte, hogy ott már sekély a víz. Azonnal elmerült. Amikor a felszínre keveredett teljesen le volt döbbenve, és egy hosszú hínár lógott keresztben azon a helyes sárga kutyaorrán.

Szakadtunk a nevetéstől. Valószínűleg elég sokat ihatott a víz alatt, mert amikor kihúztam a vízből, először hányt egyet, majd rögtön azután lefeküdt és aludt egy órát. 

Még idősen is nagyon jókedélyű, stramm kutya volt. Titkon abban reménykedtem, hogy valami csoda folytán örökre velünk maradhat. Egyik reggel éppen indultam tréninget tartani, és ahogy rendes szokása szerint kikísért a kocsihoz, készítettem róla néhány képet. 

 

 

Ezek voltak az utolsó közös pillanataink. Délben már nem élt. 

Tele hassal meghempergett és megtekeredett a gyomra. Ez egy klasszikus nagykutyás veszély. 

Mire a feleségem észrevette, hogy baj van, az orvos már nem tudott rajta segíteni. 

Én csak este tudtam meg, amikor szokás szerint bejelentkeztem, hogy indulok vidékről haza. 

Azt sem tudom, hogy hogyan vezettem hazáig. Szinte semmit sem láttam az útból. 

Ekkor eldöntöttem, hogy nekem már biztosan nem lesz több kutyám.

 

Néhány hét múlva egy négynapos tréninget tartottam Bukarestben. 

Amikor hazaértem, az előszobában egy tenyérnyi kis szőrös vakarcs rohant rám és azonnal elkezdte tépni a zoknimat. Három másodperc alatt végem volt. 

Feleségem a három lányunkkal összeesküvést szőtt, és a hátam mögött beszerezték ezt a kis tüneményt. Az interneten vették 7000 Ft-ért. 

Oroszlányban, az erdőszélen vették át egy férfitől, aki még egy rongydarabot sem adott mellé az anyja illatával.

Fügének kereszteltük, mert amikor összegömbölyödve aludt, pontosan olyan volt, mint egy aszalt fügetekercs. Azonnal beleszerettünk.

Két nap múlva meg este tízkor kinyúlt a konyhakövön. Hányt, hasmenése volt, és már nem tudott felkelni. Azonnal rohantunk vele az éjjeli ügyeletre. A magán állatklinikán naponta három alkalommal, reggel, délután és este méregdrága injekciókat kapott majd egy héten keresztül. 

De Füge egyre gyengébb lett, mivel semmi sem maradt meg benne. Már a fejét sem tudta felemelni. Közben meg annyit szurkálták, hogy már nem maradt rajta egy ép bőrfelület sem. 

Ekkor kerestünk egy másik orvost. A rendelője előtt vártunk rá majd két órát, hogy vidékről végre hazaérjen. Fogadott minket. 

Füge a tenyeremben feküdt és alig szuszogott.

 

A doki megnézte és azt mondta:

  • Csinálunk egy tesztet.

Na végre! Ez egy értelmes ember, gyerünk!

  • Ennek a kutyának parvovírusa van. - mondta.
  • Az meg mi? - kérdeztem.
  • Ez az a vírus, ami tíz kutyából kilencet elvisz. - válaszolta.
  • Jaj, az nem lehet! Doki! Ez a kutya nem mehet el! Most veszítettük el a gyönyörű labradorunkat. Ez nem történhet meg!
  • Na idefigyeljen. - mondta a Doki.
  • Van egy szérumom, amit Oroszországból csempésznek be. Teljesen illegális, nincs engedélyezve. Mit szól hozzá? - kérdezte.
  • Azonnal adja be neki! - mondtam.

 

Ő is megszúrta Fügét. De ez már a remény szurija volt.

Egy héten át hordtuk hozzá minden nap. Füge meg közben egyre jobban  és jobban lett. 

És én úgy bőgtem, mint egy csacsi, amikor ez a drága kis blöki végre odatojt egy egészségeset a kedvenc szőnyegünkre. 

Már valamivel több, mint négy éve él velünk. Bejár az irodába, jön velünk nyaralni, őt is visszük mindenhova. Szóval teljes értékű családtag. Imádom. Most ő a legjobb barátom.

 

 

A régi sebek behegednek az új örömök által. Buch legendás búvárkodását persze sohasem feledjük és még ma is könnyes szemmel nevetjük. 

 

Füge pedig kapott tőlünk egy második esélyt. 

Kötve hiszem, hogy a testvérei túlélték a parvovírust. Valószínűleg ő az egyetlen, aki megmaradt abból az alomból.

 

Drága feleségem már több, mint egy éve nyaggat azzal, hogy fogadjunk örökbe még egy kutyust. Ennek idáig aktívan ellenálltam, mivel Füge teljesen kitölti az életünket. Nagyon jó vele.

 

Egyik vasárnap reggel azonban Eszti mutatott nekem egy videót egy kiskutyáról. 

Már elég régóta figyelemmel kíséri a Kutya-Segélyszolgálat Alapítvány Facebook oldalát. Ők azok, akik a sintértelepről hoznak ki kutyákat és új gazdákat keresnek nekik. 

Azok, akik a telepen maradnak, mind elpusztulnak. Rövid időn belül elaltatják őket.

Néztem ezt a videót és egy nagyon, nagyon szomorú kutyát láttam. 

 

Az alapítvány kommunikátora elmondta, hogy ez a kutya annyi viszontagságon ment át, hogy már nem is tud játszani. Hiába próbálták, egyszerűen semmilyen játékra nem tudták rávenni. Majd megszakadt a szívünk. 

 

Azonnal felvettem a telefont és intézkedtem. És este már nálunk is volt. 

Most már ő is hozzánk tartozik. Szerencsésen révbe ért. Mert ennek a kutyának már rendben lesz az élete.

 

 

Egyébként meg nagyon hálás kis kutyus. Bodzának kereszteltük. Éjszaka teljesen hozzám bújik, belesimul a karomba.

Annyira ragaszkodik hozzánk, hogy amikor sétálunk még az utcán is, teljesen láb alatt van. Szinte rátapad a lábunkra. Egy pillanatra sem mozdul el mellőlünk. Látszik rajta, nagyon iparkodik, és minden porcikájával igyekszik jó kutya lenni.

 

Fügét persze az első nap még megmorogta, de most már sülve-főve együtt vannak. 

Úgy járkálnak a kertben és a lakásban, hogy összeér a válluk. 

És Bodza ismét vidám lett. Fügével együtt játszanak és pajkosan birkóznak. Bodza is kapott tőlünk egy második esélyt.

Mert jót tenni jó!

 

És most ezek a kutyák minden nap bent vannak velünk az irodában. Csendes jelenlétükkel senkit sem zavarnak, viszont a munkatársaink és az ügyfeleink is imádják őket. Teljesen odavannak értük.

 

Jelentősen emelik az egész cégvezető központ és az iroda hangulatát. 

A munkatársi értekezleteken a lábunk alatt fekszenek, és csendben figyelnek ránk azokkal a kedves és okos szemeikkel. 

Kollégáink pedig rajtuk keresztül még erősebb szállal kötödnek hozzánk. 

Személyzeti vezetőnk monitorán premier plán-ban Füge vigyorog.

 

Mert a kutyák azért vannak, hogy szeretetet hozzanak az életünkbe.

Régebben is így volt, és most is így van. 

A kutyák megérdemlik, hogy szeressük őket és törődjünk velük. Nélkülük sokkal szegényebb és sivárabb lenne az életünk.

 

És miért ne bánhatnánk végre a munkahelyeken is igazi társként velük. Hiszen itt élnek velünk. Miért zárnánk ki őket életünknek ebből a részéből?

 

Hogy van-e közük egy vállalkozás sikerességéhez, az számunkra nem is kérdés. 

Ugyanis nagyon barátságos és családias légkört teremtenek, és jelentős mértékben emelik a cégben a hangulatot. 

Többnyire könnyen taníthatók és egyáltalán nem okoznak semmilyen problémát.

 

 

Ma már a sikeres, modern vállalatoknál, Prezi, Google, stb…, teljesen természetes, hogy a munkatársak a kedvenceikkel együtt töltik dolgos hétköznapjaikat. 

Ez nagyon megemeli a kreativitást és jó irányba befolyásolja a termelést.

Képzelje, még azt is megfigyelték, hogy azok a munkatársak akik a kutyájukkal együtt dolgoznak, vagy kutya van a közvetlen környezetükben, stabilabbak, jobban termelnek és még sokkal többet is túlóráznak. Nem érdekes?

 

Van Önnek igazi barátja? 

Ha kutya él Önnel, akkor tudja, hogy tényleg van egy!

 

Barátsággal, Laczkó Péter

Vissza