Vállalkozói hírnevünk

Kedves Vállalkozó társaim!

Van egy gondolatom, amit szeretnék megosztani Önökkel. 

Nem tudom, hogy Önök hogyan látják, milyen véleményt alakítottak ki a társadalomban rólunk?

Mennyire becsülnek meg minket és mennyi tiszteletet kap az a vállalkozó, aki önmagát nem kímélve reggeltől estig hajt, rengeteg áldozatot hozva azért, hogy munkát, megélhetést és biztonságot adjon alkalmazottainak és azok családjainak.

Ha Önök is úgy gondolják, hogy lehetne azon valamit javítani, hogy nekünk vállalkozóknak jobb megítélésünk legyen, akkor talán ideje tenni is valamit ezzel kapcsolatban.

Mégis mit szólnának ahhoz, ha első lépésként mi vállalkozók, cégvezetők elkezdenénk egy kicsit másképpen, más szemmel nézni egymásra?

40 éves voltam, amikor elkezdtem motorozni.

Az első meglepő tapasztalatom az volt, hogy a motoros társadalomban a motorosok rendkívül udvariasak és segítőkészek egymással.

Ha megálltam egy piros lámpánál és mellém állt egy „guriga kolléga”, ismeretlenül is, szinte azonnal elkezdtünk beszélgetni egymással.  Persze ilyenkor illik megdicsérni a másik motorját, felszerelését, nem beszélve arról, hogy ha egy motoros esetleg valamilyen probléma miatt megállásra kényszerül az országúton, szinte teljesen biztos lehet abban, hogy mi, motorosok megállunk és segítünk neki. Azt tuti, hogy nem hagyjuk egymást cserben.

Őszintén. Valahogy nem így kellene az üzleti életben is viszonyulnunk egymáshoz?

Tudták Önök, hogy a motorosok, ha szembejönnek az úton, minden esetben köszönnek egymásnak?

Ha találkozunk egy másik motorossal, bal kézzel intünk (jobbal húzzuk a gázt), megadva a tiszteletet, az elismerést a másiknak, és persze az is benne van ebben a pici gesztusban, hogy „vigyázz magadra Öreg, érj haza biztonságban”.

Milyen szép is enne, ha mi vállalkozók, cégvezetők is így tudnánk viszonyulni egymáshoz.

Igen, mégis mi lenne, ha mi vállalkozók, példát tudnánk venni a motorosokról.

Mi lenne, ha nem úgy tekintenénk egymásra, mint legyőzendő konkurenciára, vagy egy olyan potenciális prédára, akiből jól fizető ügyfelet lehetne gyártani?

Mi lenne, ha képesek lennénk becsülni a másikat és képesek lennénk felnézni egymásra?

Mi lenne, ha képesek lennénk elhagyni a közönyt és az érdektelenséget a másik iránt?

Mi lenne, ha képesek lennénk tisztelni a másikban legalább azt, hogy neki is volt elég bátorsága ahhoz, hogy vállalkozni merjen ebben a „vállalkozásgyötrő” gazdasági környezetben?

Mi lenne, ha tisztelni tudnánk egymásban azt, hogy munkát és megélhetést adunk embereinknek és a családjaik számára?

Tisztelni azt, hogy néhányan közülünk, éjjel-nappal dolgoznak, és szinte belerokkannak abba, hogy piacon tudjanak maradni és életben tudják tartani a cégüket.

Igen, bizony mi vagyunk a leggyorsabban kopó alkatrészek ebben a nagy magyar „dzsídípí” összerakósdiban.

Gondolom Önök is tudják, hogy mi, a mikro, kis és középvállalkozások adjuk a mindennapi termelésünk által a nemzeti össztermékünk több, mint 60%-át. 

Miattunk tud működni, és működik is bármi is ebben az országban.

Ez azt is jelenti, hogy ha valaki elbukik közülünk, a többiekre bizony több teher jut.

Ne áltassuk magunkat, úgysem ússzuk meg.

Rövidtávon lehet, hogy pillanatnyi előnyt, vagy örömöt jelent, ha átvesszük a valakinek a piacát, az ügyfeleit, és betöltjük azt az űrt, amit „bedőlt” vállalkozása hagyott maga után.

De vajon be tudjuk-e tölteni ezt az űrt?

Mit gondolnak nem fog hiányozni ez a kiesett termelés a nagy közösből? 

Nem fog ez fájni nekünk még valamikor, valahol?

És vajon ki lesz közülünk a következő?

Tehát mindenki fontos ebben a vállalkozói játékban. Mindannyiunkra szükség van ahhoz, hogy sikeresebb gazdaságot és fogyasztói társadalmat építsünk.

De csak együtt vagyunk képesek elérni azt, hogy pár év múlva már jobban menjenek a dolgok.

Három gyermekem van és én igazán azt szeretném, hogy nekik már könnyebb legyen. És amióta az eszemet tudom állandóan csak azt hallom, hogy majd később jobb lesz.

De kérdem én mikor? Elegem van már a csacsi elé lógatott répa effektusból.

Persze, ha mindannyian képesek lennénk változni, példát mutatni és összefogni, talán magunkra is másképpen kezdenénk nézegetni egy idő után.

Ha képesek lennénk megérteni és tisztelni másokat, akkor talán jobban megbecsülnénk magunkat is. 

Ha így tennénk még az is megtörténhet, hogy sokkal több egyenes gerincű, emelt fővel járó vállalkozó lenne kis hazánkban.

És ha találkozunk a piacon, még ha esetleg szemben is állunk egymással egy üzleti tárgyalás alkalmával, vagy egy nagyobb megrendelés megszerzése kapcsán, mi lenne, ha nem legyőzni, vagy eltiporni akarnánk egymást, hanem egyszerűen csak jobbak akarnánk lenni a másiknál. Ha nem gáncsolnánk, hanem még jobban igyekeznénk, és így nyernénk előnyöket tisztességes eszközökkel a piaci versenyben. 

Ekkor igazán emelt fővel járhatnánk.

És később, bárhogy alakultak is a dolgok kettőnk között, még azt is mondhatnánk egymásnak. „Vigyázz magadra Öreg, érj haza biztonságban”.

Vajon képesek lennénk erre?

Barátsággal!

Laczkó Péter

Vissza