SZEMÉLYZETI VÖRÖS RIASZTÁS EGÉSZ MAGYARORSZÁG TERÜLETÉRE

SZEMÉLYZETI VÖRÖS RIASZTÁS EGÉSZ MAGYARORSZÁG TERÜLETÉRE

A képzett személyzet hiánya ma már az egész gazdaságnak olyan mértékű problémát okoz, hogy ezt már nem lehet üres propaganda szövegekkel egyszerűen a szőnyeg alá söpörni. És csak a vak nem látja, hogy mennyire rossz irányba haladunk. 
Most még egy rövid gazdasági fellendülés hullámán szörfözünk, miközben teljes sebességgel száguldunk a következő gazdasági krízis felé. 

A hazai hadra fogható munkaerő egy része már külföldön próbál boldogulni, az itthon maradt munkavállalók pedig egy új, belső népvándorlásba kezdtek. Ennek már most is nagyon súlyos következményei vannak.
Egy évvel ezelőtt, ha egy önéletrajzban sok korábbi munkahelyet láttunk, gondolkodás nélkül passzoltuk az illetőt. “Job Jumper”-nek, azaz “állásugrónak” minősítettük. 
Ma pedig már szinte természetes, hogy az emberek sűrűn váltogatják a munkahelyeiket. És már annak is nagyon örülünk, ha egy meghirdetett pozícióra egyáltalán beérkezik néhány valamire való önéletrajz. 

Nem nehéz megjósolni a nagyon közeli jövőt és felállítani az elkövetkezendő események várható gazdasági hatásairól egy rövidtávú prognózist.
Anélkül, hogy túlzottan vészmadárkodnék, látható, hogy már a közeli jövőben nagyon komoly problémákkal szembesülünk majd. Még élvezzük a napsütést, de a barométer gyorsan zuhan és a horizonton komoly viharfelhők gyülekeznek. 

A munkavállalók tökéletesen tisztában vannak a kritikus munkaerő hiánnyal. Érzik a munkaadók kiszolgáltatott helyzetét, ezért egyre magasabb bérezést követelnek. 
A munkaadóknak pedig nem lesz más választása ha valahogy még meg akarják tartani az embereiket, minthogy engednek ezeknek a követeléseknek. 
Ráadásul, ha még több emberre van szükségük, akkor keményen egymásra licitálnak, hogy meg tudják szerezni maguknak a szükséges plusz munkaerőt. A munkavállalók pedig oda szerződnek, ahol többet ajánlanak majd nekik. Tehát be fog indulni egy erős és öngyilkos munkaerő tőzsde. 

A munkaadóknak azonban a magasabb bérköltségekkel együtt járó magas járulékterheket is viselniük kell. A drasztikusan megnövekedett bérköltségek terhei az eredmény rovására mennek és ezt már nem lesznek képesek elviselni. Így kénytelenek lesznek ezeket továbbterhelni a piacra. Tehát a közeljövőben drasztikus áremelések is várhatók. 

Ráadásul a teljesen törvényesen működő vállalkozások az egyre magasabbra szökő fizetésekkel nem lesznek versenyképesek a szürke gazdasági sávban működő társaságokkal szemben.
A már jól látható és érezhető tisztulási folyamat így lelassul, a szürke gazdaság ismét erősödni fog és egyre veszélyesebb és rombolóbb módon működik majd tovább. 
A magasabb bérekkel viszont csak fékezni lehet valamennyire a munkavállalók egyre erősödő vándorlását, de ezzel még egyáltalán nem csökken a munkaerő hiány. A vállalkozók hiába adnak magasabb fizetéseket, ettől még nem lesz több munkavállaló Magyarországon. 

A kis létszámú vállalkozások vannak a legnagyobb veszélyben. Egy 60 fős cég talán még elviseli, ha elveszít 10-12 főt. Kevesebb megbízással vagy hosszabb vállalási határidőkkel még elvegetálnak valahogy.
De ha egy 6 fős vállalkozás veszít 3 főt, lehet, hogy már nem lesz képes féllábon állva megőrizni az egyensúlyát. Nem tud sikeresen továbbműködni. 
A szomszédunkban zajló építkezésen az egyébként nagyon tisztességes és jóakaratú építési kisvállalkozót egy hónapon belül kétszer hagyták ott az emberei. És mindkét esetben csak aznap reggel tudta meg, hogy teljesen egyedül maradt. Kétségbeesve hívta fel őket, hogy merre vannak, ugyanis egyszerűen csak nem jelentek meg a megbeszélt időben a munkaterületen. Aznap már nem is számíthatott rájuk, mert már egy másik vállalkozóhoz szerződtek, aki valamivel magasabb bért ígért nekik. És hiába verbuvált új csapatot, azok is ugyanúgy elárulták.
Nagyon együtt éreztem vele és igencsak elgondolkodtam azon, hogy vajon meddig bírja még. Hányszor lehet ezt egy emberrel megcsinálni? Mennyi csalódást és árulást tud egy értékes vállalkozó elviselni anélkül, hogy végleg feladná a küzdelmet? 

Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de még az is könnyen előfordulhat, hogy a nagyobb cégek szépen felszívják a tönkrement kisvállalkozások munkavállalóit, csalódott tulajdonosaikat pedig vezető pozíciókban, de már alkalmazottként foglalkoztatják majd tovább. 

A felgyorsult munkaerő vándorlás másik komoly várható következménye, a krónikus kompetenciahiány. 
Ahhoz, hogy megőrizzük a minőséget, meg kell őriznünk a szakértelmet is. A gyors munkahelyváltások pedig nem teszik lehetővé az új személyzet alapos és teljes betanítását. 
Az azonnal mély vízbe dobott, képzetlen munkavállalókkal lehetetlen magas minőségű termékeket gyártani vagy színvonalas szolgáltatásokat nyújtani. Inkompetens személyzettel pedig nem lehet tartani a piac által elvárt minőségi követelményeket.
Ha pedig a munkavállalók többé már nem gondolkodnak hosszútávon a munkahelyeikben, akkor a munkaadók sem fogják törni magukat azzal, hogy meddő képzésekre pazarolják az értékes energiáikat. 
Ugyan miért képeznének ki drága pénzen olyan embereket, akik lehet, hogy már holnaptól a konkurenciánál termelnek majd. 

Nem nehéz megjósolni, hogy a közeljövőben sokkal drágábban, hosszabb teljesítési határidőkkel fogunk, jóval alacsonyabb minőségű termékekhez és kritikán aluli színvonalú szolgáltatásokhoz jutni. 

Ennek jeges előszeleit már most is érezhetjük a saját bőrünkön. Megnövekedett vállalási határidőket tapasztalhatunk az építőiparban, a termelő szektorokban, valamint képzetlen, kedvetlen és lelketlen kiszolgálást az üzletekben és a vendéglátásban.
És már azt is rebesgetik, hogy az építőiparban a rossz minőségű kivitelezések miatt, néhány éven belül rengeteg kártérítési per várható. 

Őszintén remélem, hogy nem lesz igazam! 

A sikereim egyik titka az, hogyha rossz irányba fordulnak a dolgok, akkor egyszerűen nem hagyom annyiban. Sohasem nyavalygok és nem sopánkodok, hanem ehelyett, állandóan működő megoldásokban gondolkozom. 
És szerencsére azért van még néhány igen hatékony vezetői eszköz, amelyekkel jelentősen csökkenteni lehet a jelenlegi munkaerő problémákat és ezt a kiszolgáltatott helyzetet. 

A következő vezetői törvényben adok is Önnek néhány igen hatékony megoldást. 

Barátsággal: 
Laczkó Péter

Vissza