Laczkó Péter harmincadik vezetői törvénye

Laczkó Péter harmincadik vezetői törvénye

 

Az igazságos vezetői védelem legjobb eszköze a statisztikai menedzsment!

 

Egy jó vezető irányítása alatt, száz emberből nyolcvan képes egész jól termelni.

Bár folyamatos kontrollt és állandó vezetői felügyeletet igényelnek, azért hajlandóak a maguk módján előrevinni a dolgokat.

Ugyanakkor általánosan jellemző rájuk, hogy többnyire átveszik a környezetükből a domináns viselkedésmintákat. Tehát néhány hónap elteltével hasonló módon működnek, mint a környezetükben uralkodó többség.

Ők az átlagos munkatársak!

 

Sajnos száz emberből csak tíz tud önállóan, magától is helytállni.

Ők azok, akik gyakorlatilag viszik a hátukon a céget.

Ezeket az embereket szinte alig kell utasítani és bármilyen beosztásban is vannak, többnyire presztízsből dolgoznak. Igyekeznek mindig igényes és pontos munkát kiadni a kezük alól.

Viszonylag ritkán hallani tőlük azt, hogy “jól van az úgy”.

Ők a bajnokok!

 

Ha a bajnokaink az átlagos munkatársak közelében termelnek, akkor egy bizonyos idő elteltével azt tapasztalhatjuk, hogy az átlagos munkatársak is elkezdenek bajnok módon viselkedni. Jelentősen javul a munkához és a feladatokhoz való hozzáállásuk.

 

Száz emberből tízre azonban szinte soha semmit sem lehet rábízni.

Ennek a tíznek gyakorlatilag nem lehet érdembeli munkát adni, ugyanis már annyira rossz mentális állapotban vannak, hogy teljesen használhatatlanok.

Ezek az emberek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy képtelenek akár csak egynapi becsületes munkára is. Ezért folyamatosan keresik és többnyire meg is találják mindenben a hibát.

Jellemző rájuk az “ igen, de…”, “az biztosan nem fog működni…”, és “azt úgysem lehet…” típusú hozzáállás.

Ők a kritikusok!

 

 

A kritikusok az első időkben többnyire kihasználják a betanuló munkatársaknak járó türelmi időt, de amint egy kicsit is megvetették a cégben a lábukat, elkezdik alattomos módon, szisztematikusan macerálni és felzaklatni a bajnok munkatársakat.

 

Ugyanis a bajnok típusú emberek, amennyiben nagy igazságtalanság éri őket és nem kapnak gyors és méltó igazságszolgáltatást, mindenféleképpen elmennek a cégtől.

Ha nagyon megbántódnak már nem lehet pénzzel vagy egyéb anyagi természetű eszközökkel visszatartani őket.

 

A kritikusok teljesen tisztában vannak ezzel és pontosan erre hajtanak.

És mivel a bajnokok közelében nagyon jól láthatóak, jelentéktelennek beállított bántó szivatásokkal, nyilvánosan elsütött lértékelő poénokkal vagy hazug pletykákkal elérik, hogy a bajnokok maguktól is elmenjenek.

 

Ezután már szépen átformálhatják az átlagos munkatársakat a saját képükre.

Így egy kis idő elteltével azon kapjuk majd magunkat, hogy már csupa kritikus munkatárssal vagyunk körülvéve és a tönkremenés felé vágtatunk.

 

A jó vezetők idejében kiszúrják a kritikus munkatársakat és megvédik tőlük a bajnokaikat.

 

Nem is engednek be olyan embert a cégbe, aki az állásinterjún nem tud valós termelési múltat hiteles referenciákkal igazolni.

Továbbá nem tűrik, ha valaki kézzel lábbal tiltakozik a termelési statisztikák bevezetése ellen vagy nem hajlandó a saját statisztikáit pontosan vezetni.

 

A kritikusok megőrülnek a statisztikáktól és hangosan visítanak, amikor a saját kezükkel kell vezetniük a szerintük megmérhetetlen termelésüket.

Félnek a biztos lelepleződéstől.

A statisztikák bevezetése a legjobb módszer a kritikusok elűzésére és távol tartására.

 

A becsületesen termelő munkatársak joggal várják el a vezetőjüktől a nekik járó igazságos védelmet. És egy jó vezetőtől meg is kapják.

Mert egy jó vezető mindig megvédi a bajnokait a léhűtő, kritikus semmirekellőktől.

És erre a legjobb eszköz a statisztikai menedzsment.

 

Barátsággal,

Laczkó Péter

 

Vissza