Felelősség és kontroll

Hallotta már valahol ezt a párbeszédet?
 - Ti miért ültök itt tétlenül egész délután?
 - Főnök, nekünk senki sem szólt, hogy mit kellene csinálnunk.
Ismerős?

Elgondolkodott már azon, hogy miért vannak olyan emberek, akik teljesen önállóak és maguktól is termelnek, és miért vannak olyanok, akik meg folyamatos kontrollt igényelnek?

Tehát joggal tehetjük fel a kérdést: van-e bármilyen köze a kontrollnak a felelősségvállaláshoz?
A felelősségvállalás az én értelmezésemben nem más, mint a józan előrelátás és az elvárt gondosság követelménye.
Így aztán elvárom a munkatársaimtól, hogy józan előrelátással és elvárt gondossággal végezzék a munkájukat. És ha felelősségvállalást akarok a tágabb környezetemben, akkor elvárom a többi honfitársaimtól is, hogy józan előrelátással és elvárt gondossággal tegyék a dolgukat.

Képzelje el, hogy milyen szép is lenne ha mindenki ezek alapján működne.

Mert ha valaki felelősséget vállal valamiért, akkor úgy végzi a munkáját, és olyan előrelátással intézi a dolgait, hogy ha törik, ha szakad, mindenféleképpen eléri, hogy a dolgok jól menjenek és időre elkészüljenek. Tehát úgy lesz minden ahogy azt megígérte, vagy ahogy annak valóban lennie kell.
Így a raktáros nem csak akkor szól, hogy elfogyott az áru, amikor az utolsó darabot is leveszi a polcról, hanem még idejében értesíti a beszerzőt arról, hogy rendelni kell. Sőt a kereslet és a fogyás alapján még javaslatot is tesz a megfelelő mennyiségről is.

A gépkocsivezető pedig nem vágja haza a céges autót, és nem tárogatja szét a kezeit mint egy béna pingvin, buzgón bizonygatva a cégvezetőnek, hogy ő aztán végképp nem tehet arról, hogy egyszer csak úgy magától tönkrement a kocsi motorja, hanem rendszeres időközönként alaposan ellenőrzi az olajszintet, a hűtővizet, az ékszíjakat, sőt még az ablakmosó folyadékot is.
Tehát anélkül, hogy erre utasították volna, magától is törődik a rábízott értékes céges gépkocsival és nem teszi azt tönkre felelőtlenül.
Mert aki felelősséget vállal önmagáért, a munkájáért, a családjáért, az ígéreteiért, azt a személyt szinte soha sem kell noszogatni, és viszonylag keveset, vagy egyáltalán nem is kell ellenőrizni.
Egy ilyen emberre nyugodtan rá lehet bízni komoly dolgokat. Nem igényel utasításokat vagy külön vezetői felügyeletet, mert biztosan lehet rá számítani.
Azonban azokról az emberekről, akiket folyamatosan kontrollálni kell, nyugodtan kijelenthetjük, hogy csak nagyon kis mértékben, vagy szinte egyáltalán nem vállalnak felelősséget. Ugyanis a kontroll igénye egyenlő a felelőtlenséggel!
Nem is olyan régen értékesítőnek jelentkezett hozzánk egy új jelölt. Az állásinterjún viszonylag még egész ígéretesnek tűnt.
Azonban, amikor leültem vele egy hosszabb beszélgetésre és megkérdeztem tőle, hogy vezetőként miben tudom segíteni őt, miben tudom támogatni a munkáját, ezt válaszolta.
“A legnagyobb segítség az lenne, ha folyamatosan rugdosnál és noszogatnál, hogy legyen elegendő tárgyalásom ahhoz, hogy jó sok szerződést tudjak kötni.”
Így aztán ezt a jelöltet gyorsan szélnek eresztettük.

Hamar kiderült, hogy ez az ember egyáltalán nem vállal felelősséget, mivel azt akarja, hogy én legyek a felelős a teljesítményéért.
Ha kontrollálom, akkor értékesít (talán). Ha nem, akkor meg én vagyok az oka annak, hogy nem kötött elég szerződést.
Figyelje csak meg, hogy minden esetben, amikor Önnek kell kontrollálnia másokat tulajdonképpen mi történik?
Valójában ki vállalja ekkor az igazi felelősséget? Ki az, aki józan előrelátással és elvárt gondossággal végzi a munkáját?
Tehát minél többet kell kontrollálni valakit, annál kevésbé vállalja az illető a felelősséget.
Így a kontroll és a felelősség kéz a kézben jár.
Aki kontrollál az a felelős. Akit kontrollálni kell, az meg nem vállalja a felelősséget.
És ez bizony nagyon igaz!
Tudja, én nagyon elszégyellném magam, ha azt venném észre, hogy engem bármelyik munkatársamnak, bármelyik feladatommal kapcsolatban kontrollálnia kellene.
Barátsággal, Laczkó Péter

Vissza