A fix fizetés 1. rész

A fix fizetés a legelterjedtebb, mégis az egyik legigazságtalanabb és legdemotiválóbb érdekeltségi rendszer az egész világon. Ellentmond minden józan észnek, hiszen szemben áll az élet természeti törvényeivel, mivel teljesen letöri az ember minden jószándékú, kezdeményező törekvését. 
Mégis a munkavállalók többsége szinte mániákusan ragaszkodik a fix fizetési rendszerhez. Konokul kitartanak amellett, hogy bármi történjen is azzal a vállalkozással amelyhez szerződtek, ők hónapról-hónapra, biztosan megkapják az előre kialkudott fix jövedelmüket. 
Ez gyakorlatban konkrétan azt jelenti, hogy már a felvételük napján kijelentik, hogy nekik egyáltalán semmi közük sincs a vállalkozás sikeréhez vagy eredményességéhez. Egyáltalán soha fel sem veszik a felelősséget. Így már a kezdetektől fogva testidegen részei a szervezetnek, csak egyszerű kívülállók.

Nem is olyan régen még betartottuk a természeti törvényeket, józan és igazságos érdekeltségi rendszerek alapján történt a közös termelés. Igaz a kockázatvállalásból is mindenki kivette a maga módján a részét. Az ipari forradalom előtt, az emberek kisebb-nagyobb csoportokban, többnyire családi közösségekben gazdálkodtak. Megszervezték a munkát és közös erővel, együtt végezték el a feladatokat. 
Ezekben a csoportokban, ha jól gazdálkodtak, akkor képesek voltak szépen gyarapodni és egyről a kettőre jutottak. Közvetlenül látták és élvezték a munkájuk eredményét. 
Ha pedig rosszabb idők jártak, akkor közösen viselték az ínséges időszakok terheit is. Összetartottak és közös összefogással, együttes erővel másztak ki a bajból. Így ha eléggé szorgalmasak, ügyesek és találékonyak voltak, akkor mindannyian érezték, hogyan javul az anyagi helyzetük. Nagyobb biztonságba kerültek és mindenki számára érezhetően erősebbek lettek.

Tehát a régi időkben mondhatjuk, hogy mindenki 100%-os jutalékos rendszerben működött. Nem is ismertek más működési módot, hiszen ez volt az egyetlen használatban lévő rendszer és igazságos túlélést is biztosított mindenki számára. Azok pedig, akik lustábbak voltak, természetesen nagyon alacsony életszínvonalon éltek és a termelő emberek nem dolgoztak helyettük, nem termeltek rájuk és szélsőséges esetekben akár teljesen megtagadták tőlük a támogatásukat. 
Ebben a korszakban születhetett a jól ismert mondás: “Aki nem dolgozik, az ne is egyék!”

Abban az időben még a kalózok is jutalékon voltak.  A zsákmány egy meghatározott részén, valamennyi százalékán osztoztak, ezért nagyon motiváltak voltak. Képesek voltak akár még nagyon nagy kockázatokat is vállalni, a nagy haszon reményében bátran néztek szembe a veszélyekkel. A nagy zsákmány ígérete miatt senkit sem kellett noszogatni, hogy kapja össze magát.

De képzeljünk csak el egy olyan kalózhajót, ahol a legénység fix bért kap. Mivel a kalózkapitány az indulás előtt csak nagyon nehezen tudta összetoborozni a legénységét, csak azért, hogy meglegyen a szükséges létszám, meggondolatlanul azt ígérte minden egyes jelentkezőnek, hogy bármi is történik az úton, fix napidíjat fizet majd nekik. 

Egyik reggel azután a kapitány a távcsövével észrevesz egy hatalmas, három árbocos, négy ágyúsoros spanyol hajót, amely vélhetően aranyat szállít. Ez egy nagyon ígéretes zsákmány. Természetesen azonnal támadni akar. De ahhoz, hogy ezt a hajót elfoglalják és a gazdag rakományát megszerezzék, oldalanként negyven ágyúval és közel száz bepipult, rendkívül képzett, jól célzó és kitünően vívó, temperamentumos spanyol tengerésszel kell majd szembenézniük, akik biztos, hogy nem akarják csak úgy maguktól odaadni nekik az aranyukat.

Szóval, a kapitány meglátja a távcsővel a veszélyes, de gazdag zsákmányt és azonnal támadásra ad parancsot.
De hogyan fognak erre reagálni a fix béren lévő matrózok?

“Na nem má! Ezt nem gondolja komolyan a góré. Ez egy marha nagy hajó és nézzétek, hogy mennyi ágyúja van. Tegnap ennyi pénzért csak vitorlát varrtunk. Most meg ugyanannyiért menjünk neki a spanyoloknak? Még a végén megsérül közülünk valaki. Szerintem keressünk inkább egy kisebb halászhajót. Az nem olyan veszélyes.”

Nem nehéz kitalálni, hogy nagyjából ez lesz a hozzáállásuk. A spanyolok meg jót röhögnek az egészen. Lesz mit mesélniük majd a hazai kikötők kocsmáiban.
De ajánlják csak fel ugyanennek a legénységnek a zsákmány 30%-át. Azonnal rohannak az ágyúkhoz és a kötelekhez. Higgyék el, azonnal fejszámoló művésszé és nagyon tehetséges tüzérekké, és kardforgatókká válnak.
Annyira erős lesz a motivációjuk, hogy akár háromszor nagyobb és erősebb hajóknak is bátran nekimennek.

 

Folytatás...

 

Barátsággal:

Laczkó Péter

 

Vissza